Opinion

New Silk Road (Hungarian)

Új Selyemút

“A Kína és Magyarország, de még a Kína és a nagyobb kelet-közép-európai országok közti nagyságrendi különbségből is logikusan következik, hogy térségünk országai egymást tapossák, hogy kiemelkedjenek Peking szemében a többiek közül. Amikor Orbán Viktor néhány éve lemondta pekingi útját, mert az Európai Parlamentben kellett képviselnie a magyar álláspontot az aktuális vita durva támadásaival szemben, a kínai vezetés határidőnaplójában felszabadult idősávra rögvest bepattant Victor Ponta akkori román kormányfő. Nagyon kemény küzdelem zajlik a térségben, és ebben a magyar kormány már egy sor fontos fegyvertényt tudhat magáé-nak. Ehhez kellett legalább három fő pillér: először is az, hogy az egyébként sok tekintetben hasznos és szükséges pragmatizmus mellett felismerje a magyar diplomácia, hogy a Kínával való kapcsolatépítésben bizony nagyon sokat számítanak a gesztusok. Legalább ilyen fontos, hogy megpróbáljuk Pekingből látni Budapestet: ha tudatosulnak az erőviszonyok, máris sikeresebb politikát lehet folytatni. A harmadik fontos pillér pedig annak felismerése, hogy szemben velünk, Kínában nem szokták a történelmi időszámítást folyton újrakezdeni. A tény, hogy 1949. október 3-án Magyarország az első államok között ismerte el az újonnan megalakult Kínai Népköztársaságot, nyilvánvaló okok folytán nem olyasmi, ami miatt ma egy magyar kormány verheti a mellét, de attól még tény, hogy Kína számára ez a mai napig „pluszpont”, nem is kicsi.”

Read the whole article in Hungarian on Magyar Hirlap Online!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s