Opinion

Demokraták (Hungarian)

Újra üzentünk Brüsszelnek. Sőt most üzentünk csak igazán! Az se volt persze smafu, amikor 3,3 millió magyar szavazott egy irányban a kvótareferendumon, de az semmi ahhoz a szolgálathoz képest, amit a „demokratikus ellenzék” hat európai parlamenti képviselője tett azzal, hogy megannyi millió magyar panaszát közvetítette Brüsszelnek. A „demokratikus ellenzék” kifejezést nyilván nem magamtól találtam ki, hanem így határozzák meg magukat a képviselő urak. A „demokratikus” jelző ilyetén használatát kedveli még az önjelölt demokratákon kívül az amerikai nagykövetség is, és azt jelenti, hogy baloldali vagy liberális. Ne akarjuk megérteni a liberális logikát. Ők Nyugaton is olyan pártoktól féltik a demokráciát, akik több népszavazást szeretnének rendezni, az Európai Parlament baloldali felétől pedig azt tudtuk meg a kvótareferendum után, hogy a demokrácia tulajdonképpen a távolmaradásban testesül meg. Vannak definíciós különbségeink, na.

Akiknek nem tetszik az eredmény, és a „nem” szavazatok mögött álló 3,3 milliós tömeg, azok az érvényességi küszöb meg nem ugrásán rugóznak, így tettek a „demokratikus ellenzék” tagjai is, amikor a minap levélben fordultak az Európai Bizottsághoz. A képviselők szerint ugyanis a Népszabadság „precedens nélküli bezáratása”, és az „értelmetlen és érvénytelen” népszavazás kampánya már igazán tettekre kellene, hogy sarkallja Brüsszelt. „Elindítják-e a jogállamisággal kapcsolatos eljárást a magyar kormánnyal szemben?” – szól a kérdés. A levelet a DK, az MSZP, az LMP és a PM képviselői jegyzik, a Jobbik meg láthatóan nem akarja, hogy értelmetlen pótcselekvések miatt lehazaárulózzák.

(…)

A „demokratikus ellenzék” valamiért úgy érzi, hogy a mögöttük álló nem túl reprezentatív tömeg abban látja saját érdekeinek védelmét, ha választott képviselői folyamatosan vitákat kezdeményeznek Magyarországról, és hazánkat elmarasztó ítéleteket követelnek az uniós intézményektől. Noha kétségkívül találnak alkalmat arra, hogy gyakorlati haszonnal is járó munkát végezzenek, mint mondjuk Ujhelyi István a turisztika terén, lássuk be: a Strasbourgba és Brüsszelbe exportált belpolitikai cirkusz messze a leghangosabb.

(…)

A demokratikus ellenzéki lét összefoglalva tehát annyit jelent, mint megpróbálni Brüsszelt rávenni arra, hogy lépjen fel a magyar kormány ellen, ha már arra a „demokratikus ellenzéknek” otthon nincs meg az ereje, támogatottsága, legitimitása, demokratikus felhatalmazása. Halkan teszem hozzá, a helyükben nem vennék mérget arra, hogy mennybe mennek, ha véletlenül egyszer sikerül.

Read the whole article in Hungarian on Magyar Hírlap Online!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s