Interview

Interview with Sophie in ‘t Veld

Szükségesnek vélt vita Magyarországról

Az Európai Parlament hétfőn leszavazta a liberális (ALDE) frakcióhoz tartozó Sophie in ’t Veld javaslatát egy hazánkról szóló plenáris vitáról. A D66 nevű holland párt képviselője szerint ha jogilag nem is, de politikailag állást lehet foglalni a civilszervezetek ügyében.

Sophie in ’t Veld 20140919

– Kedden Guy Verhofstadt frakcióvezetővel meghallgatást tartottak az Európai Parlamentben Magyarországról. Hogy sikerült?

– Jó volt hallani a civilszervezetek képviselőinek beszámolóit, de még jobb lett volna, ha ott lettek voltak a Fidesz, de legalább az Európai Néppárt EP-képviselői is.

– Úgy tudjuk, fideszes EP-képviselőktől korábban érkezett ön felé megkeresés egy nyílt vitára.

– Nem tudok róla, egészen biztosan nem ért el hozzám ez a meghívás. Javasoltunk nyílt vitát, én erre mindig nyitott vagyok, ezért is hívtuk meg most a fideszeseket is.

– A norvég pénzek Magyarországon való elosztásáért felelős Ökotárs Alapítvánnyal szemben jelenleg is folyik még a nyomozás. Ezen a ponton lehet egyik vagy másik fél oldalára állni?

– Jogi értelemben nem, de politikailag igen, mert az egész képet kell néznünk, itt nem egyedi esetről beszélünk. A magyar kormány következetesen támadja az ellenzéket és a kritikus civilszervezeteket, az egész légkör szabadságellenes. (…)

– A Fidesznek masszív demokratikus támogatottsága van Magyarországon, idén csaknem azonos többséggel választották újra őket. Nem lehet azt feltételezni, hogy ez a magyar emberek döntése, amit tiszteletben kellene tartani?

– Erősen megkérdőjelezhető, hogy valóban volt-e alternatíva előttük, hiszen sem a média, sem a törvénye nem igazságos az ellenzékkel. (…)

– Tekintve, hogy a plénum egészében szavaz az új bizottságra, megéri az egész testület megválasztását kockáztatni egy jelölt miatt?

– Minden egyes uniós biztosnak teljesen el kell köteleznie magát az európai értékek mellett, függetlenül a portfóliója jelentőségétől. Navracsicsnak, mint mindenki másnak, megvan a joga arra, hogy elkötelezettségét bizonyítsa a bizottság előtt. Ha kudarcot vall, Jean-Claude Juncker megválasztott bizottsági elnöknek kell eldöntenie, hogyan tovább. Az EP-nek nem kell lenyelnie mindent, volt már példa rá, hogy nem hagyott jóvá egy jelöltet.

Read the whole interview in Hungarian on Magyar Hírlap Online!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s